Rupáner-konyha

Bermuda-fánk

fánk

Ezt a fánkot a kislányom és a lustaságom ihlette. Laurának felelőtlenül megígértem, hogy párnacsücskét fogok neki sütni, mert szó volt róla a rádióban. Azt hittem, hogy az valami fánk-féle, de tévedtem, és az interneten keresgélve sajnos egy elég bonyolult receptet találtam, ami nem is volt túl szimpatikus. Így a mentőmegoldásom az lett, hogy egy sima fánktésztát állíttattam össze a rabszolgánkkal. A rabszolga egyébként a kenyérsütő-gépünk becsületes neve. Egy blogon találkoztam először ezzel az elnevezéssel, és valahogy a miénken is rajtaragadt.

Tehát, miután végzett a rabszolga, a tésztát kinyújtottam, és először négyzetekre, aztán a négyzeteket átlósan háromszögekre vágtam egy pizza-szeletelővel. Végeredményben pedig pufi, háromszög-alakú fánkokat kaptam, amiket az alakjuk és a hirtelen eltünedezések okán Bermuda-fánknak kereszteltem, ha már a párnacsücske foglalt volt.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 kávéskanál só
2,5 dkg élesztő
3 dl tej
7 dkg margarin
4 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
olaj a sütéshez
porcukor

A hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe tesszük, és ha összedagasztotta, lekapcsoljuk, majd kb. egy órát kelesztjük. Lisztezett felületen 1,5 cm vastagra nyújtjuk, és először négyzetekre, aztán a négyzeteket átlósan háromszögekre vágjuk egy pizza-szeletelővel,vagy késsel. Egy magasabb falú edényben felforrósítjuk az olajat, addig is kelhet még a tészta.
Közepes lángon, többször megforgatva arany barnára sütjük mindkét oldalukat. Vigyázzunk, mert nagyon hamar sül. A végeredmény pedig nem az a száraz, lyukacsos, hólyagos fajta, hanem valóban olyan, mint egy pihe-puha párna.

Instant amerikai palacsinta – házilag

30918_okmargo2

Ez egy olyan palacsinta, ami nem véletlenül híres világszerte, szerintem már a filmeket nézve megkívánja az ember. Pontosan így történt ez nálam is évekkel ezelőtt, és annak ellenére, hogy a juharszirup nálam nem aratott sikert, maga a palacsinta verhetetlen, még ha a viszonyom nem is volt vele mindig túl bensőséges. Az ok roppant triviális: jó néhány adag landolt nálam a kukában az első kísérletezgetések alkalmával, annak ellenére, hogy még speciális pancake palacsintasütőt is vásároltam, külön adagolóval, ami arra volt jó, hogy összemaszatoljam vele az egész konyhámat, beleértve magamat is. A szerkezet teljesen használhatatlan volt, pocsék bevonattal, és egy lehetetlen recepttel. Azóta már sok további lehetetlen receptet kipróbáltam, készítettem szénné égett, folyós közepű, és még inkább omlettre, mint palacsintára hasonlító változatot is.

Szóval a skála elég széles volt, mire elértem a képen látható eredményt, ami önmagáért beszél. Van azonban a történetnek még egy olyan csavarja, ami miatt szerintem bárki egykettőre a szívébe fogja zárni. Mindig reggelire ajánlják a pancake-et, de hát kinek van kedve, vagy ideje reggel nekiállni, méregetni a palacsinta hozzávalóit. Nekem biztosan nem. A jó hír: Nem is kell! Nigellánál láttam először, hogy összekeveri előre több adag száraz összetevőjét, és jól záródó üvegbe teszi, így hetekig eláll. Amikor pedig kedvünk támad egyet palacsintázni, akkor csak elővesszük, tejet, tojást, és egy kis vajat keverünk hozzá, kisütjük, és már tálalhatjuk is, a nap bármely szakában. Én a Nigellás változattal nem voltam kibékülve, így néhányszor változtattam a por és a tojások arányán, és elhagytam a sót.
És még valami! Tökéletes ajándék egy üveg palacsintapor, recepttel, egy szalaggal átkötve. Szerintem a siker nem marad el, és igazán szívből jövő és személyes figyelmesség.

Hozzávalók az instant palacsintatészta-porhoz:
600 g liszt
3 zacskó sütőpor
2 teáskanál szódabikarbóna
40 g finom szemű vaníliás cukor
A hozzávalókat összekeverjük, és jól záródó üvegbe tesszük. Kész is.
Az amerikai palacsintához:
12 púpos evőkanál palacsintatészta-por
2 tojás
2 dl tej
1 evőkanál olvasztott vaj

A palacsintatészta port csomómentesre keverjük a többi hozzávalóval. Egy serpenyőt (én öntött vas serpenyőt használok) felhevítünk zsiradék nélkül. Ha elég forró, egy kisebb merőkanál tésztát kanalazunk a közepére. Ha a széle stabil lesz, megfordítható. Mindkét oldalát arany barnára sütjük. Ez maximum egy perc, és még folyós a teteje, amikor meg kell fordítani. Durván húsz másodperc oldalanként.
Mi mogyorókrémmel megkenve és eperrel szeretjük a legjobban, de szórhatunk bele sütés közben akár csokoládét, áfonyát, vagy aszalt gyümölcsöt.

Strand-palacsinta

derchef.hu

A fotó csak illusztráció! Forrás: derchef.hu

Rekkenő hőség, átforrósodott falak, vakító napsütés, és mindez teljesen rendben van, hiszen ennek van itt az ideje. Bár a „Nyár van és semmi baj” című dal következő sora véleményem szerint megkívánná azt a kötőszócskát, amivel a mondatomat nyitottam, mielőtt folytatnánk, hogy „olvadok, mint a vaj”. Ennek ellenére, száz fok ide vagy oda, miként a nyárhoz hozzátartozik a strand hűsítő vize, a hideg sör és a jeges tea, mellettük létezik egy olyan olajos, égetett tészta, ami képes arra, hogy magához édesgesse az embert, majd száz fok ide vagy oda, forrón, gőzölögve fejelje meg a trópusi hőséget. Az illata hívogatóan áramlik ki a strandbüfékből és szinte tömegeket képes forrón olajos sercegésével odacsalogatni. A fürdőzők pedig pénztárcájukat nem kímélve hagynak ott arcpirítóan magas összegeket, csak azért, hogy hozzájussanak. Ugye mondanom sem kell, hogy én is ezen tábor tagjait gyarapítom? Mert miként a főtt kukorica és a lángos, úgy a palacsinta nekem is nélkülözhetetlen kelléke a vízparti hangulatnak.
Ami pedig kell, az kell! Nincs mese! Még akkor is, ha ezek nem mások, mint retro papírtálcákon, a pulton átlökve szervírozott, nagy általánosságban gyanúsan fehér, roppanós szélű palacsinták, amik ugyan kissé vékonyabbak és rágósabbak, mint az otthoni, mégis szükségesek. Hangulatuk van, történetük, varázsuk.
Csak egyvalamit nem értettem soha. Miért van az, hogy míg az otthoniból már kettőtől eltelek, addig a strandon tíz is simán lecsúszna? Azért ezt a víznek és a szabad levegőnek mégsem tulajdoníthatom, méghozzá joggal nem. A másik: miért van az, hogy a legfilléresebbnek tűnő serpenyőkből is szinte úgy csúszik ki, hogy alig tudják elkapni, mindezt tízfokos dőlésszögnél, míg én otthon késsel alányúlkálva bírom megemelni a művelet közben lekonyuló tésztámat a hiperszuper teflonserpenyőmben. Ráadásul a strandos a levegőben még csak meg sem hajlik, csak úgy átpördül, holott papírvékony.
Hát én bizony utánajártam, a bejegyzésből pedig kiderül, miért fehér, miért csúszik, miért nem laktat, és miért ezt a tésztát fogom bekeverni, mikor a lányom először próbál majd palacsintát sütni. Megdöbbentő dologgal szembesültem ugyanis egy kis figyelmetlenség eredményeképpen. De nézzük a hozzávalókat, és ne lepődjön meg senki. Nem nokedli tészta, annál azért hígabb 🙂

Hozzávalók:
– 1 tojás
– 30 dkg liszt
– 1 dl olaj
– 6-7 dl szódavíz
– csipet só

A tojást elkeverjük a liszttel, majd folyamatos keverés mellett fokozatosan hozzáadjuk a szódavizet, majd belekeverjük az olajat. Közepes merőkanálnyi adagokban kisütjük, de nem tűzforró, csak forró serpenyőben. Ennyi. Azért közben örüljünk és dobáljuk fel, mint a profik 🙂

Ezt a verziót azonban összehasonlítani az otthonival felesleges, mert mindkettő a maga nemében jó. Az egyik emlékeket idéz, a másik házias, az otthoni klasszikus, alapanyagokban gazdag, míg a strandosnak „feelingje” van, hogy egy manapság divatos kifejezéssel éljek.
Azért hamarosan felteszem majd ide a hagyományos receptemet is, de ha a lányom először fog palacsintasütéssel próbálkozni, biztos, hogy ezt fogom választani. Ugyanis, miután a nagy palacsintafotózás közben banális és rám sajnos tipikusan jellemző módon ott felejtettem a palacsintámat a serpenyőben, azt kellett megállapítanom, hogy az bő két perc sütésidő után továbbra is hófehér volt, bár eléggé megkeményedett. Végül egy külön tányérra kiborítottam, amin csodák-csodája visszapuhult. Ki érti ezt? 🙂 Egy biztos! Ez a palacsinta olyan elegánsan csúszik ki a sütőből, annak bevonatától függetlenül, mint ahogyan Pljuscsenko korcsolyája siklott végig a 2006-os torinói olimpia jégpályáján, a híres Biellman-piruett bemutatása után.

DSC04737

Cowboy-süti

Cowboy-süti

20130718_083138

Laura lányom úgy egy évvel ezelőtt, egy mesenézés után különös kéréssel állt elő. Cowboy-sütit szeretne, olyat, ami Dorának, a felfedezőnek van. Akinek nem ugrana be, kiről is van szó, egy részlet a főcímből: „Tüpp-tüpp, Dora, tüpp-tüpp-tü, Dora”. Aki valaha is hallotta, annak azonnal be fog ugrani, sőt, ami még rosszabb, elkezdi egész nap abbahagyhatatlanul dudorászni, estére pedig melegebb éghajlatra kívánni. Ha mégsem, akkor a „Swyper, ne lopkodj” és az”Én vagyok a hátizsák, és tömve a hasam”, már minden bizonnyal elegendő információval szolgál, utóbbi szintén ragályos a hallásra és a hangszálakra.
Visszatérve, fogtam tehát a DVD-t, megnéztem az említett epizódot, és fejben lefényképeztem a csokoládés keksznek tűnő csodát, majd átmentem „anya, a felfedezőbe”. És ha nem is Amerikát, de annak egy apró, édes és meghatározó darabkájára mégis sikerült rábukkannom, anélkül is, hogy Kolumbusz vagy Kristóf szerepelne a vezeték és keresztneveim között, vagy bármelyik felmenőmnél. És hogy milyen kincsre leltem? Az amerikaiak méltán népszerű pihe-puha, hogy egy blogból idézzek „elmeháborító” keksze volt a Dorában előbukkanó, cowboy-sütinek álcázott csokis kis kerekség, amire a lányom felfigyelt, sokunk örömére. Az American Cookie ugyanis magába zárja felnőttek és gyerekek nagy kedvenceit: puhaságot, csokisságot, édességet, valahogy olyan jó ránézni, kézbe venni, kettétörni, vagy csak belélegezni az illatát. Egyszerűen telitalálat volt, bárhová is vittünk eddig belőle. Az ember meglátja és beletör, belecsíp, felkapja, vagy leül mellé egy pohár tejjel vagy anélkül, de csak úgy elsétálni mellette, nem lehet. Arról nem beszélve, hogy ez már megint egy igazi, anyukás, rohanó háziasszonyos recept, aminek a hozzávalóit csak összekavarjuk, kanállal sütőpapírra hajigáljuk és HÉT perc alatt nemcsak olvadt csokoládéillattal töltjük meg a lakást, hanem puha keksszel a dobozt, merthogy ez már megint egy hétperces recept. És mivel hét perc, de nem hétpecsétes titok, jöjjön az amerikaiak nagy kedvencének, a Triple-Choc Cookie-nak a receptje, amit már olyan sokatoknak ígértem, mert szavakkal leírhatatlan gyönyörűséget okoz a fogyasztása:

20130717_225756

– 1 pohár liszt (2,5 dl, mint mindig)
– 1 csapott teáskanál szódabikarbóna
– 1 nagy csipet só
– negyed pohár kakaópor (Holland, cukrozatlan)
– 10 dkg vaj vagy Rama
– fél pohár barna cukor
– negyed pohár porcukor
– 1 tojás
– 2 tábla fehér csokoládé (lehetőleg kettő vagy három féle csokoládé vegyesen)

20130717_230246

A nagyon puha vajat 2-3 perc alatt habosra verjük a kétféle cukorral, hozzáadjuk a tojást, majd a vanília aromát, és 1-2 perc alatt jól összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, majd végül a felkockázott csokoládét.

20130717_230531

Sütőpapírral bélelt tepsire púpozott evőkanálnyi, vagy ízlés szerint teáskanálnyi halmokat helyezünk a masszából, köztük legalább 3-4 cm rést hagyva, mert szétterül. Ezután előmelegített, 180 fokos sütőben 7 perc alatt készre sütjük a süteményeket. A 7 perc körülbelüli érték, akkor kell őket kivenni a sütőből, amikor éppen megszűnnek fényesek lenni! De nagyon fontos: NE BIZONYTALANODJUNK EL, ÉS SEMMIKÉPP NE SÜSSÜK TOVÁBB!!! Nyersnek, puhának, sőt még folyósnak is tűnik, de NEM AZ! Akkor sem, ha ezt nehéz elhinni. Ez azért fontos, mert különben kiszárítjuk, és oda a varázslat. Saját tapasztalat.
Végül hagyjuk a tepsin kihűlni őket! Forrón nagyon puhák, majd szép sorjában szilárdabb halmazállapotot vesz fel a tészta, és ha netán maradna másnapra, ugyanolyan puha lesz, ha lezárt dobozban tároljuk.

20130718_083126

Yee Haw! – hogy stílusosak legyünk…

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!