Rupáner-konyha

Álompuha sajtos pogácsa bögrésen

DSC_0231

Minden nyáron, a Lili névnaphoz legközelebb eső szombaton unokatestvér találkozót rendez a család. Szép, örömteli napja ez az évnek, ahol a régen nem látott, távoli rokonokkal együtt tölthetünk egy kis időt, és ahol a család aprajánál nagy játék, szaladgálás, nevetés veheti kezdetét.
A szokásos menü birkapörkölt, sok házi sütemény és az elmaradhatatlan nagy kosár pogácsa, piros kockás kendőbe bugyolálva, amit Mari, a nagymamám húga hoz magával Egerből. Ő maga készíti, magas, puha, pufi, a rétegek szépen téphetőek. Idén a recepttel is gazdagodtunk, mert volt olyan nagylelkű, hogy e-mailben elküldte nekünk a titkos receptet, ami olyannyira egyszerű, hogy még én is nekiálltam. Készítsétek el Ti is bátran, ámulni fogtok, hogy milyen finomság is ez, csak győzzétek a dicséreteket bezsebelni 🙂
Én annyit változtattam az eredeti recepten, hogy nem használtam bele réteslisztet, mert nem volt itthon 🙂 Így is ugyanolyan finom lett, annyi hogy több kellett belőle.
Egyébként ez is egy kedvenc, az este gyúrjuk, reggel sütjük fajtából.

Reggel sütöttem, mielőtt nyaralni indultunk, előtte való este pedig még egy villám szülinapi torta is készült, szintén Mari receptje alapján, majd később arról is beszámolok.

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– 5 bögre fehér finomliszt (62 dkg)
– 20 dkg puha vaj vagy margarin
– 1 evőkanál puha zsír
– 1 bögre 20%-os tejföl (kb. 230 g)
– 1 púpozott teáskanál kristálycukor
– 1 púpozott teáskanál (csapott evőkanál) só
– fél kocka friss élesztő (2,5 dkg)
– negyed bögre langyos tej
– 1 db tojás és egy sárgája ( megmaradó fehérje jó lesz a pogácsák kenéséhez sütés előtt)

+ sajt a tetejére (vagy köménymag, szezámmag)

1. Az élesztőt belemorzsoljuk egy evőkanál langyos tejbe, majd
felfuttatjuk.
2. A felfutott élesztőt az összes többi hozzávalóval összekeverjük egy villa segítségével, majd kézzel sima tésztává gyúrjuk.
Jó tanács: a tojásokat előzőleg verjük fel egy picit, úgy könnyebb vele dolgozni. Amennyiben a tészta nagyon ragadna, adjunk hozzá kevés lisztet, ha száraz egy kis tejfölt vagy tejet gyúrjunk hozzá. A vajat és a zsírt vagy vegyük ki a hűtőből jóval a sütés előtt, vagy egy picit dobjuk be a mikróba. Legyen puha, de ne olvadjon folyósra!
3. Ekkor lisztezett felületen olyan vékonyra nyújtjuk, amennyire csak tudjuk, majd feltekerjük az egészet, mint egy bejglit, majd jobbról-balra egymásra hajtjuk, műanyag tálban lefedve pedig hűtőbe tesszük reggelig. Vagy legalább pár órára. A tésztának jól nyújthatónak, lágynak kell lenni, de nem ragadósnak!
4. Sütés előtt kinyújtjuk ismét vékonyra, majd egyszer meghajtogatjuk. Semmi extra: lentről középre, föntről középre, így lesz három réteg, aztán balról középre, jobbról középre, megint három réteg.
5. Újranyújtjuk, ezúttal kisujjnyi vastagra, majd lisztbe mártott nagyjából 4-5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A maradék tésztát újragyúrjuk, újranyújtjuk, újraszaggatjuk.
6. A kész pogácsákat szétosztjuk két nagy gáztepsire, amiket sütőpapírral bélelünk ki előzőleg. Kb. egy-másfél centi helyet hagyjunk közöttük, mert sütés közben meg fognak nőni.
7. A pogácsák tetejét megkenjük tojássárgával (vagy a megmaradt tojásfehérjével), majd megszórjuk őket reszelt sajttal. Én felesben használtam trappistát és füstölt sajtot, Mari tanácsára azonban ügyeltem rá, hogy időben kivegyem, ugyanis a füstölt sajt hajlamos megégni.
8. Sütés előtt húsz percet kelni hagyjuk a pogácsákat, majd száznyolcvan fokos sütőben alul-felül sütés programon aranyszínűre sütjük őket! A tetejük és az aljuk legyen aranyszínű, az oldaluk inkább fehér lesz a sütés végén is, ügyeljünk rá, hogy ne szárítsuk ki! Nekem ugyan nincs légkeverés program a sütőmön, de Mari a következőképpen süti: két nagy gáztepsit tesz be egyszerre: a második és a negyedik rácsra, ezután légkeverés programon, 185 fokon egyszerre süti őket.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

DSC_0239

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!