Rupáner-konyha

Pillecukor egyszerűen (bögrésen is)

DSC_1343l

A gyermekkorom egyik legédesebb emléke a pillecukor, imádtam, egyszerűen lelkesedtem érte 🙂 Most Laurám találta el egyik este egy mese után, hogy ő pillecukrot szeretne, de olyat, amit mi csinálunk. Hát mit tehettem volna? Természetesen megcsináltuk, és íme, Nektek pedig itt a receptje, szeretettel…
Nagyon finom lett, pillekönnyű, ruganyos, puha, édes 🙂

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:
– 1 bögre cukor (16 dkg)
– 6 evőkanál víz (fél dl)
– 1 evőkanál méz
– 8 g étkezési zselatin por
– 3 evőkanál víz
– 1 csipet só

+ porcukor a hempergetéshez

Elkészítése:
1. Egy műanyagdoboz aljába, amely kb. 1 literes, vágunk egy darab sütőpapírt. Plusz még egy ugyanekkorát, ami majd a tetejére megy. Mindkettőt megkenjük vékonyan étolajjal.
2. A zselatint a turmixgép táljában szépen elkeverjük a három evőkanál vízben, majd ezt is félretesszük.
3. Egy kisebb fazékba belemérjük a cukrot, a mézet és a vizet, majd feltesszük a tűzhelyre melegedni, és kevergetjük, addig míg bugyogni nem kezd. Ekkor takarékra vesszük, majd úgy 4 percig főzzük, úgy hogy ne zubogjon, csak éppen hogy fortyogjon!
4. A szirupból azonnal öntünk egy picit a zselatinra, amit közben kisebb fokozaton keverünk. Ezután kisebb adagokban hozzákeverjük a többi szirupot is. Három-négy percig keverjük kisebb fordulaton (nálam ez kettes fokozat volt), majd maximumon további hat-hét percig. Nálam legalábbis ennyi volt, de ez nem szentírás, hiszen a mixerek nem egyformák. A lényeg, hogy akkor jó, ha a massza hófehér, kezd elválni az edény oldalától, és felmászni a habverőre. Tehát ez lehet, hogy tovább tart, lehet hogy kevesebb ideig.
5. Ha elkészült, akkor beleöntjük a sütőpapírral bélelt dobozunkba, elsimogatjuk a tetejét, majd rásimítjuk a másik sütőpapírt az olajos felével. Hagyjuk picit hűlni, majd hűtőbe tesszük szilárdulni, legalább három órára. Én rátettem a műanyagdobozra a tetejét, nehogy véletlenül is magába szívja bármilyen más étel illatát a hűtőből.
6. Ha megszilárdult, akkor ollóval csinos kockákra vágjuk őket, majd porcukorba hempergetjük.

Jó étvágyat! 🙂

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂
Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

DSC_1368K

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!