Rupáner-konyha

Csípős, mézes csirkeszárnyak

dsc_0707k Ez egy igazi pikáns, ragacsos, csirkés fogás, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat. Nagyon szeretem az efféle ételeket, amik egy picit színesebbé teszik a hétköznapokat 🙂 A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! 🙂

Hozzávalók:

– 1 kg csirkeszárny

– egyharmad bögre méz – egyharmad bögre ketchup

– öt gerezd fokhagyma összezúzva

– egyharmad bögre étolaj

– fél mokkáskanálnyi őrölt fekete bors

– 4 evőkanál szójaszósz

– 1-2 evőkanál Shan’shi csípős chilli-szósz

Elkészítése:

1. A csirkeszárnyakat megmossuk, megtisztítjuk.
2. A többi hozzávalót egy tálban jól összekeverjük, majd a csirkeszárnyakat belekeverjük, jól megforgatjuk őket, hogy mindenhová jusson a szószból, majd néhány órára, vagy akár egész éjszakára hűtőbe tesszük, így jól átjárják az ízek. De azonnal is süthető, úgy is finom, persze még finomabb, ha pácolódik egy picit 🙂
3. Sütés előtt egy tepsire vagy jénaira sorakoztatjuk a szárnyakat, és meglocsoljuk őket a maradék szósszal.
4. 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 50-60 perc alatt készre sütjük őket. Közben néhányszor locsoljuk meg a húst a tepsi alján felgyűlt szósszal. Nem kell lefedni őket semmivel!
5. Én tojásos rizzsel tálaltam, nagyon jót ettünk belőle, próbáljátok ki! 🙂

dsc_0749k

Jó étvágyat! 🙂

dsc_0765k

Ha szeretitek a gyors, egyszerű receptek, akkor találkozzunk a Facebook oldalamon is! 🙂 Rupáner-Gallé Margó Hivatalos Oldala

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Jakab Erzsébet says:

    Szuperül hangzik, ki fogom próbálni. De milyen az a tojásos rizs???


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!